Sokan kérdezték tőlem, hogy ezt az emléktábla dolgot ki találta ki és miért... A gyár történetét a Kőbányai Hírek lokálpatrióta havilapjának 2005 decemberi száma mutatta be (sajnos elektronikus formában nincs meg, ha valaki el tudná juttatni hozzám, szívesen feltenném ide).

A megemlékezésnek ezt a módját Buzás László kerületi lakosunk javasolta az akkori polgármesternek. Beadványa kis keresgéléssel megtalálható az Interneten. Nem is volt rest a képviselőtestület és kapva kapott az alkalmon a 2010.augusztus 26.i közgyűlés 1969/2010. (VIII. 26.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata. döntött is a témában. Társasházunk közgyűlése is támogatta az ötletet 3/2010.11.03. határozat. Az Önkormányzat 2011. március 17.i közgyűlésének 182/2011. (III. 17.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata pedig biztosította hozzá az anyagi keretet.

A végeredmény:

Aki kíváncsi arra, hogyan szerelték fel, nézze meg a galériában :-)

De még mindig sokan nem tudják kik is voltak ők! Talán a régi plakátokról beugrik valami:


forrás: http://retronom.hu

Forrás: Magyar Digitális Képkönyvtár

A történetet nálam hozzáértőbbek már elmesélték, ezért inkább a teljes cikket idézem:

Forrás: Lázin Miklós András / Mesél a múlt: tea, rum, palacksör...

Dietrich Emil és Gottschlig József 1865-ben, zsebükben néhány száz forinttal nyitották meg első tea és rum üzletüket. A virágzó vállalkozást a harmincas évek gazdasági válsága pusztította el.

"Marha, miért nem iszol Gottschlig-rumot?" E kissé gorombának tűnő fölszólítással köszöntötte a húszas évek egyik tavaszi napján Budapest közönségét Újházi Ede. Az ismert és szeretett művész, a Nemzeti Színház kiváló tehetségű munkatársa szájában szivarral, kezében itallal egy plakátról tekintett le a járókelőkre. A reklámozott vállalkozást természetesen nem kellett bemutatni a fővárosiaknak, hisz ekkor már közel hat évtizede ismerték és fogyasztották a cég itókáit.

Dietrich Emil és Gottschlig József a kiegyezés előtt két esztendővel, 1865-ben, zsebében néhány száz forinttal indította meg első üzletét. A fiatalok az egyik nyitást követő tavaszi napon szemtanúi voltak egy fecskefészek alapozásának. Nagy érdeklődéssel szemlélték a fekete galléros párt, mely fáradhatatlan szorgalommal hordta a sarat leendő lakásához. Mivel úgy vélték, a madárkák sikere az ő jövőjüket jelzi, maguk is sok, az állatok számára értékes anyaggal, tollal, pihével, gyapjúszálakkal, szénával járultak hozzá a fészek mielőbbi elkészüléséhez.

Szorgalom minden előtt

Maga Dietrich Emil huszonöt évvel később úgy nyilatkozott az egyik pesti gazdasági napilapnak: "Ebből a megfigyelésből sok tanulságot vontunk le magunknak. Úgy okoskodtunk, ha két madár képes ernyedetlen szorgalommal egy számára igen nehéz feladatot sikeresen megoldani, mit nem érhet el két munkaszerető férfiú, kik szakadatlanul csak egy cél felé törekednek, és fáradalmat nem ismerve hordják az egyik követ a másik után az épülethez, melynek világházzá kell válnia." A kiegyezés előtt igen szerencsés ötletnek bizonyult egy speciális tea- és rum üzlet alapítása. A közönség ki volt éhezve az új ízekre, így gyakorlatilag bármely, e témában utazó bolt haszonra számíthatott. A néhány száz forintos alaptőkével útnak indított Kígyó téri vállalkozás három év alatt kinőtte kereteit. Ekkor az alapítók - a régi helyiséget megtartva - új piac után néztek, melyet a Szentkirályi Mór főpolgármester által építtetett Váci és Régiposta utcák sarkán lévő házban leltek meg. 1868-ban itt alakították ki az új, immár teljesen saját terveik szerint készült, "Peking Városához" címzett elegáns és tágas üzletüket. Mint a megsárgult iratokból kiderül, a két barát csak a berendezésre közel háromezer forintot költött, s akkor még szót sem ejtettünk a megnövelt árukészletről. Ez a pénz abban az időben hatalmas összegnek számított, hisz néhány száz forintból már egész szépen meg lehetett élni - tizenkét hónapig.

Palacksör

Gottschligék 1870-ben úgy döntöttek, behozzák Magyarországra a "palacksört". Kezdetben nem volt túl nagy sikerük - buktak is rajta vagy két-háromezer forintot. Ám nem adták fel, s szívós munkával elérték, hogy a csapolt mellett a közönség az üvegbe zártat is megszeresse. A legfőbb ellenállás egyébként abban állt, hogy a kuncsaftok nem akarták elhinni, hogy az átlátszó tartályban lévő habzó nedűt a vásárlást követő hét nap bármelyikén elfogyaszthatják. Az üzlet idővel várakozáson felül bevált: a jó minőségükről ismert s palackba öntött Dreher sörökből nem győztek eleget előállítani. 1873-ra a kereslet oly mértékben megnőtt, hogy kénytelenek voltak Kőbányán egy telket venni, pincéket kialakítani, pasztörizáló berendezéseket munkába állítani. A beruházás több tízezer forintot igényelt, ám a szélesedő kínálat miatt megérte a horribilis befektetés. Két esztendő múltán az Osztrák-Magyar Monarchia és Európa országai mellett már Dél-Amerikába, Indiába, Kínába, Japánba és Ausztriába exportálták termékeiket. A távoli szállításokkal azonban alig néhány hónapon belül fel kellett hagyniuk. Gottschlig Ágoston ugyanis kiszámolta, hogy a hosszú szárazföldi vasút- és tengeri hajóút olyannyira megdrágítja a magyar árut, hogy nem versenyképes a holland, dán és német nedűkkel. Így, bár fájó szívvel, de lemondtak az exportról. Pusztán presztízsből ugyanis ők sem akartak tönkre menni...

Konzervleves, teaház

A jó érzékkel megáldott üzletfelek 1875-ben újabb ötlettel rukkoltak elő. Négyezer forintos befektetéssel a VII. és VIII. kerületben leves- és teaházakat állítottak föl, melyek elsősorban a szegény rétegeknek kínáltak olcsó étkezést. A kényelmes és makulátlanul tiszta helyiségekben három krajcárért konzervlevest szolgáltak föl kenyérrel, négyért teát cukorral és hat centiliter rummal. A vállalkozók egy-egy adagon nagyjából fél-fél krajcárt kerestek. Az ötlet ismét várakozáson felül bevált: szerényebb napokon hét, míg az erősebbeken nyolc-kilencezer csésze tea és leves talált gazdára. A forgalmat fokozta, hogy a tulajdonosok a jótékonysági intézményeknek több ezer, ingyenétkezésre jogosító cédulát adtak át. Gottschlig és Dietrich nem mellékesen arra számított, hogy a hatóságok majd támogatják a szegényellátást; ám reményeikben csalatkozniuk kellett. Így a boltot megtartva ismét visszatértek a már jól bevált rum és teaüzlethez. Következő, nagy fénnyel és pompával berendezett "árudájukat" 1884-ben, a nem sokkal korábban kiépült Andrássy úton nyitották meg. Innen már luxus csomagküldést is vállaltak, mellyel sok hazai vállalkozónak mutattak példát. Az alapítók útja 1890-ben kettévált. Dietrich Emil fiával külön üzletet nyitott, majd néhány évre rá Gottschlig József is visszavonult a szakmától. Boltjait fia, Ágoston vitte tovább. A két, nagy múltú vállalat virágkora az első világégés előttre esik. A háborús korlátozások, a szállítási nehézségek először a Dietrich céget tették tönkre, majd a harmincas évek derekán a nagy gazdasági világválság a Gottschlig Ágoston Rt.-nek is betette a kaput. Amikor a céget a bírósági végrehajtók megszállták, mindössze néhány száz pengő volt már csak a széfben. Ma csak az egykori számolócédulák és Újházi Ede antikváriumokban látható kedves plakát emlékeztet rájuk...

Forrás: Lázin Miklós András / Mesél a múlt: tea, rum, palacksör...

 

Saját készítésű felvételünk (elnézést a minőségért :-)

Kőbányai hiradó részlet:

Forrás: http://indavideo.hu/video/kobanyai_regionalis_hirado_jul_4

Fényképek a gelériában

Köszönjük megtisztelő figyelmét, hogy tájékoztató anyagunkat elolvasta :-) 

Füzér 30. Társasház küldte be 2011. 06. 23., cs – 19:41 időpontban